Soundcheck

Az egyre drágább előadók miatt túl sok kockázatot vállalnak a fesztiválok

2017. szeptember 21. - kvcsdavid

Minden évben akad néhány olyan fesztivál, mely programkínálatát tekintve nagyon ígéretes, a szervezés többi része azonban hagy maga után kívánnivalót, ha egyáltalán megvalósul az adott rendezvény. Idén némileg több ilyen eset adódott, legutóbb a Lollapalooza Berlinnél nem sikerült megoldani…

Tovább

A brit zeneipar szárnyal, de nagy az aggodalom a Brexit miatt

Elkészült a brit zeneipar résztvevőit tömörítő szervezet, a UK Music éves jelentése a szigetország 2016-os évének számairól, az eredmények pedig több mint kecsegtetőek, ugyanakkor az is kiderült, hogy a felmérésben részt vevők több mint fele tart a Brexit negatív következményeitől.  Miután…

Tovább

A Mörk már biztosan utazik januárban a holland Eurosonicra

Megérkeztek a januári Eurosonic Noorderslag showcase-fesztivál és konferencia első 2018-as előadói, köztük az MTVA és a Petőfi Rádió delegáltjával, az utóbbi időben egyre több külhoni sikerrel büszkélkedő Mörkkel.  Az első bejelentésben harminc zenekar és énekes kapott helyet, ezek hagyományosan…

Tovább

Lehetséges fesztiválheadlinerek a 2018-as szezonban (4. rész)

Negyedik részéhez érkezett a potenciális 2018-as fesztiválheadlinereket taglaló sorozatunk, immár 20 előadóért biztosan szoríthatunk, de a későbbiekben is érdemes lesz figyelni a híreket, hiszen minden évben bukkannak fel a semmiből is új, akár teljesen váratlan nevek is. Lehetséges…

Tovább

A The Killers februártól európai arénaturnén

Nemrég a The Killers jövő nyári visszatérését vizionáltuk az európai fesztiválokra, a vegasi csapat pedig máris jelét adta a közeledésnek, sőt rögtön be is jelentettek év elejére egy kéthetes arénaturnét a kontinensre, mely február második felétől indul, egészen pontosan Finnországban. Egyelőre…

Tovább

Az At The Drive-In 2018 elején újra Európában

A tavaly visszatért post-hardcore alapvetés At The Drive-In február végétől ismét Európában nyom majd klubturnét, ráadásul az előzenekarok is elég pofásak. Érkezik velük a garázs és noise punk Death from Above és az At The Drive-In, illetve a Mars Volta univerzumhoz elég sok szállal kötődő Le…

Tovább

Lehetséges fesztiválheadlinerek a 2018-as szezonban (3. rész)

Tíz előadón már túl vagyunk, a harmadik részben pedig újabb öt olyan zenekart és énekest veszünk sorra, akik meghatározhatják a jövő nyári európai fesztiválok programját. A friss ötösben akadnak olyanok is, akik már idén is komoly szerepet kaptak, de régóta visszavárt nevekkel is…

Tovább

Lehetséges fesztiválheadlinerek a 2018-as szezonban (2. rész)

Folyatódik sorozatunk a 2018-as szezon legesélyesebb headlinereiről, a második részben akadnak nagy visszatérők és már biztos pontok is, elöljáróban pedig csak annyit tennénk hozzá, hogy igen izgalmas nyár elé nézünk még akkor is, ha csak az említettek töredéke lesz itt Európában, ráadásul a…

Tovább

Lehetséges fesztiválheadlinerek a 2018-as szezonban (1. rész)

Jóformán még vége sincs a nyárnak, máris bőven lehet spekulálni a 2018-as fesztiválszezon húzónevein, sőt több fesztiválnál már az első bejelentéseken túl is vannak, így nem is húzzuk tovább az időt, íme cikksorozatunk első része, melyben az európai nagyfesztiválok lehetséges jövő évi headlinereit…

Tovább

A magas áfa miatt egyre nagyobb versenyhátrányban a hazai koncertszervezők

Spanyolországban idén 21%-ról 10%-ra csökkenti a kormány a kulturális események, így a koncertek és fesztiválok áfáját is, mely az utóbbi egy-két évben újra beindult növekedést várhatóan még jobban fel fogja gyorsítani. A hír kapcsán utánanéztünk, hogy állnak kulturális áfa tekintetében más…

Tovább
süti beállítások módosítása