Soundcheck


Sziget 2018 - Gyorsan fogynak a diákbérletek, idén is számos fejlesztés várható

2018. április 20. - kvcsdavid

Idén a korábbinál több nemzetközi sztár ad koncertet a Sziget fesztiválon, miután a befektetőkkel közösen 12 százalékkal 8,6 milliárd forintra tudták növelni a költségvetést, és csak a nagyszínpados fellépőkre egymilliárddal többet költhetnek - mondta Kádár Tamás főszervező a Sziget csütörtöki…

Tovább

523 millió dollárt hozott a Coldplay frissen véget ért turnéja

Múlt héten szerdán, Argentínában véget ért a Coldplay 2015-ben megjelent albumának turnéja, melynek 114 dátuma összesen 523 millió dollárnyi bevételt hozott. Az A Head Full of Dreams Tour ezzel minden idők harmadik legsikeresebb turnéja lett.  A több mint száz időpontot keretbe foglalta az angol…

Tovább

European Festival Awards 2017 – Hét magyar fesztiválra lehet szavazni

A mai nappal elindult a 2017-es European Festival Awards közönségszavazása, ahol ezúttal hét magyar fesztiválra is voksolhatunk. A legnagyobb presztízsű európai fesztiváldíj jelöltjeire összesen hét kategóriában szavazhatunk, ezek közül hat érinti a fesztiválokat, a maradék egyben pedig az év…

Tovább

Novemberben koncertipari konferencia indul Budapesten

A Budapest Showcase Hub tavalyi indulása után újabb zeneipari szakmai rendezvény startol idén ősszel Budapesten, az Event Production Forum East éppen a BUSH utolsó napján, november 17-én kerül majd megrendezésre, az A38 Hajón. Az esemény ötletgazdája Horváth Máté, aki a New Beat és a Dürer Kert…

Tovább

Elmarad jövőre a belga Groezrock

Hivatalos közleményben jelentette be ma délelőtt a belga Groezrock, hogy a 2018 tavaszára tervezett fesztivál elmarad, így jövőre az európai punk és hardcore szcéna egyik legerősebb bástyája sajnos kimarad a naptárból.  A közlemény részletesen kitér az okokra, a fesztivál önkéntes alapon…

Tovább

Több mint kétmillióan látták már idén a Guns N' Rosest

Elkészült a koncertiparral foglalkozó Pollstar Magazine harmadik negyedéves jelentése a 2017-es évre vonatkozóan, melyből kiderül, mely turnék futottak idén eddig a legjobban, illetve hol és kik adták el a legtöbb koncertjegyet. A felmérésből kiderül, hogy szeptember végéig a legtöbb jegyet a…

Tovább

A Jungle október végétől újra turnén

Néhány őszi fesztiválkoncertről már korábban is szó volt, de a modern soul / indie funk egyik legnagyobb durranása, a Jungle most egy egész sor önálló dátumot is bejelentett az évszak második felére, sőt az ígéret szerint új dalokat is hallhatunk tőlük élőben. A november 6-án, Madridban induló…

Tovább

A Sziget is jelölt a UK Festival Awards szavazásán

A mai nappal elindult az elsősorban a brit fesztiválokat díjazó UK Festival Awards közönségszavazása, mivel azonban a britek gyakran fesztiváloznak az Egyesült Királyságon kívül is, a külföldi fesztiválok közül is kiválasztják a legjobbat minden évben, ebben a kategóriában lett jelölt a Sziget…

Tovább

Kendrick Lamar hamarosan Európában!

A nyári fesztiválheadlinereket pedzegető sorozatunkban már megemlítettük Kendrick Lamar nevét, mint lehetséges turnézó, de úgy fest, már jóval hamarabb Európába jöhet a kortárs hiphop egyik legnagyobb neve.  A mai napon rapper az Instragramon tett közzé egy Európa-térképet az aktuális, Damn című…

Tovább

Glen Hansard februárban Bécsben is fellép

Január 19-én érkezik az ír folk rock énekes, Glen Hansard legújabb albuma Between Two Shores címmel, melyet utána nem sokkal több európai városban élőben is bemutat, köztük pedig Bécset is megtaláljuk, ahol február 18-án, a Gasometerben fog fellépni. A korábban a Falling Slowly című dallal Oscart is…

Tovább
süti beállítások módosítása