Soundcheck


Miért mindig ugyanazok lépnek fel?

2017. november 14. - kvcsdavid

A hétfői Volt Fesztivál bejelentés ismét feltépte az önismétlés sebeit, erre pedig több kisebb-nagyobb médium is rávetődött, hiszen egyszerre lehetett begyűjteni a lájkjait azoknak, akik örültek a Depeche Mode és az Iron Maiden vezette névsornak, de mindeközben a repetitív line-upra érzékenyeket is…

Tovább

Novemberben koncertipari konferencia indul Budapesten

A Budapest Showcase Hub tavalyi indulása után újabb zeneipari szakmai rendezvény startol idén ősszel Budapesten, az Event Production Forum East éppen a BUSH utolsó napján, november 17-én kerül majd megrendezésre, az A38 Hajón. Az esemény ötletgazdája Horváth Máté, aki a New Beat és a Dürer Kert…

Tovább

Több mint kétmillióan látták már idén a Guns N' Rosest

Elkészült a koncertiparral foglalkozó Pollstar Magazine harmadik negyedéves jelentése a 2017-es évre vonatkozóan, melyből kiderül, mely turnék futottak idén eddig a legjobban, illetve hol és kik adták el a legtöbb koncertjegyet. A felmérésből kiderül, hogy szeptember végéig a legtöbb jegyet a…

Tovább

Az egyre drágább előadók miatt túl sok kockázatot vállalnak a fesztiválok

Minden évben akad néhány olyan fesztivál, mely programkínálatát tekintve nagyon ígéretes, a szervezés többi része azonban hagy maga után kívánnivalót, ha egyáltalán megvalósul az adott rendezvény. Idén némileg több ilyen eset adódott, legutóbb a Lollapalooza Berlinnél nem sikerült megoldani…

Tovább

A brit zeneipar szárnyal, de nagy az aggodalom a Brexit miatt

Elkészült a brit zeneipar résztvevőit tömörítő szervezet, a UK Music éves jelentése a szigetország 2016-os évének számairól, az eredmények pedig több mint kecsegtetőek, ugyanakkor az is kiderült, hogy a felmérésben részt vevők több mint fele tart a Brexit negatív következményeitől.  Miután…

Tovább

A magas áfa miatt egyre nagyobb versenyhátrányban a hazai koncertszervezők

Spanyolországban idén 21%-ról 10%-ra csökkenti a kormány a kulturális események, így a koncertek és fesztiválok áfáját is, mely az utóbbi egy-két évben újra beindult növekedést várhatóan még jobban fel fogja gyorsítani. A hír kapcsán utánanéztünk, hogy állnak kulturális áfa tekintetében más…

Tovább

London uralja az európai koncertpiacot

2016-ban közel 20 ezer koncertet és egyéb zenei eseményt tartottak az Egyesült Királyság fővárosában, ezzel magasan vezet az európai városok között, a második Párizs éppen csak meghaladta a 11 ezret - írja az IQ Magazine. Az előadókat és koncerteket listázó Songkick adatai alapján London ezzel…

Tovább
süti beállítások módosítása